Vízióm: 


Példát mutatni a magyar vállalkozóknak egy etikus, magánéletben is tartalmas, színes, gazdag vállalkozói élethez.

"Segíteni csak annak tudok aki beismeri ennek szükségét, akarja, kéri, elfogadja és áldozatot is hoz érte"


Történetem


Bevezető

Sokan kérdezitek: Mi az a Szemléletváltó?

A Szemléletváltó nem egy elméleti, amerikai franchise módszer hazai adaptációja. Szerintem nincs is elődje vagy ehhez hasonló.

A program abból fakad, hogy imádok adni, segíteni és rájöttem, hogy legtöbbet a vállalkozóknak tudok segíteni úgy, hogy nem halat adok neked, hanem megtanítalak halászni.

Mindezt szigorúan csak a saját tapasztalataimból merítve teszem, bármilyen vallási vagy felekezeti ráhatás nélkül, hisz se én se a szemléletváltó program nem tagja ilyen szervezeteknek.

Fontos, hogy nem csak a sikereket használom, hanem azt a rengeteg hibát, tévedést, amit vétettem az életemben, cégemben.

A Szemléletváltót nem pénzért csinálom, nem ebből akarok megélni, de 2018-ban az ingyenességről áttértünk egy jelképes tagdíj alapú tagságra, mert megtanultam, hogy az ingyen adott tudást nem veszik annyira komolyan az emberek. Én sem. "áldozatot is hozz érte" 

Nem csak a vállalkozásodról tudunk beszélgetni, hisz az én specialitásom, hogy a dolgok mögé nézek. Tehát ha van egy kihívásod, elakadásod, egyet hátrébb lépünk és így vizsgáljuk meg azt közösen.

Én nem vagyok profi coach. Én Biros Levente vagyok, egy sokat tapasztalt 50+ os vállakozó, aki a fejébe vette, hogy jobbá teszi a Magyar vállalkozók életét.  



És, hogy honnan is indult az én kis történetem?


1986-ban végeztem a pécsi Kereskedelmi és vendéglátóipari iskolában cukrászként.

1990-ben szőnyegtisztító kisiparosként indítottam saját egyszemélyes vállalkozást, melyet 1993-ig működtettem.

Ezután a pécsi Videovox céghez jelentkeztem üzletkötőnek. Gyorsan lépdeltem a ranglétrán, már fél év üzletkötősködés után nagykereskedelmi értékesítési vezető, később áruforgalmi vezető, végül kiskereskedelmi vezető lettem. Ennél a cégnél kerültem kapcsolatba a legnagyobb háztartási gép márkákkal (Philips, Whirlpool, Bosch, Siemens Pelgrim stb.) és képviselőivel. 1996-ban a pécsi cég áttette székhelyét Budapestre, de én nem akartam odaköltözni, így átmentem az egyik beszállítóhoz a Pelgrim Hungary Kft.-hez területi igazgatói munkakörbe.

Ugyanebben az évben Édesanyám ingatlanba kívánta fektetni pénzét és közösen találtuk meg a jelenleg is cégem székhelyeként szolgáló Szigeti úti ingatlant (Pécs, Szigeti út 144.). Felújítás után 1997 májusában nyílt meg első üzletem a Bigi Home Design konyhastúdió, ahol a konyhabútorok mellett már forgalmaztunk háztartási gépeket is. A céget 1997 februárjában alapítottuk meg, de mivel én alkalmazottként dolgoztam a Pelgrimnél és összeférhetetlenség miatt nem lehettem benne a cégben, így anyukám és feleségem nevén indult a vállalkozás, az Onlinemárkabolt Magyarország Kft. jogelődje, a Bigi-Line Bt. 

Alacsony éves forgalomra számítottunk, így az akkori könyvelő a betéti társaságot javasolta. 2000-től lettem én a társaság beltagja. Az egyre növekvő forgalmunk miatt gyors felfutás, folyamatos ingatlanberuházás, bővítés, korszerűsítés jellemezte a következő éveket. Már akkor is fontosnak tartottam, hogy egyediek legyünk a versenytársainkhoz képest, ami itt abban merült ki, hogy az üzletben bemutatott konyhákban lévő gépeket működés közben is ki lehetett próbálni (akár főzni is lehetett bennük). A legjobb évünkben közel 250 milliós árbevételt értünk el.

Sajnos ebben az időben mindent fejlesztettem csak a saját szakmai, vezetői, gazdasági ismereti fejlődésemet nem tartottam szem előtt. Ennek a következménye volt, hogy cégem minden évben bár nyereséges volt, jelentős eredményt - amiből megalapozhatom az életem - nem sikerült elérni. Sajnos ezt akkor tapasztaltam legjobban meg, amikor 2008-ban a válság kezdetén egy anyagilag gyenge céget vezettem és 2009-ben a forgalom csökkenésével komoly anyagi gondjaim lettek, közel jártam a csődhöz. Ha mindent pénzzé teszek és ki akarok fizetni minden szállítómat mínusz negyven millió lett volna a mérleg. Éjszakákat átremegve kerestem a megoldást, melyet egy fontos szemléletváltás hozott meg, vagyis, hogy nem a cégemben, hanem a cégemen kell dolgoznom. Ez hozta meg a nagy változást az életemben.

Így találtam rá az internetes értékesítés csatornára, és mivel háztartási gépek területén jelentős kapcsolatokkal rendelkeztem, 2009 év végére elindult az első webáruházam netolcsobb.hu néven. Ezzel a branddel 1 év alatt eljutottam oda, hogy már nem tartoztam senkinek, így már nyugodtabban - 1 éves tapasztalattal mögöttem - elkezdhettem tervezgetni az igazi áttörést hozó, tudatosan felépített OnlineMárkaboltot és végre elkezdtem magamat is képezni, ami azóta is folyamatos. Itt is az egyediségre apelláltam, így egy olyan üzleti modellt találtam ki, ami a nagy multis versenytársaktól (Edigital, Médiamarkt, Euronics, Emag stb.) messze áll és ezért sosem fogják lemásolni. Az igényes, extra szolgáltatásokra is vágyó, márkaboltokban szívesen vásárló szűkebb réteget választottuk célpiacnak, és azóta is csak hozzájuk szólunk. Nálunk nincsenek hangzatos ár akciók, inkább a személyességet, szakértelmet, telefonos segítségnyújtást tesszük a fókuszba és ami a legnagyobb fegyvertényünk, az a saját házhozszállításunk, mellyel sokkal rugalmasabban, színvonalasabban tudjuk eljuttatni a termékeket Ügyfeleink otthonába. Ez természetesen nagy ráfordítást is igényel, melyhez hozzátartozik egy óriási raktár, árukészlet és egyre bővülő teherautó gépjárműpark is.

Árbevételünk évről évre sokszorozódik. 2017-es forgalmunk közel nettó 2,5 milliárd lett. Ebben az évben a jelentős növekedés helyett a szervezetfejlesztésre tettük a hangsúlyt, hogy "bebetonozzuk" cégem alapjait, így inkább visszafogtuk a nagyarányú növekedést. 2018-ban a "hatékonyság" évét hirdettük meg, hogy egy olyan gördülékeny cégünk legyen, amire később nagyobb terheket is tudunk tenni. A forgalom mellett nem elhanyagolható, hogy cégem rendkívül nyereséges is.

A cél érdekében egy kereskedelmi igazgatóval egészítettem ki a csapatot, akivel együtt már sokkal könnyebben tudom a cég életét iránytani és vele együtt közel ötven kolléga családjának a megélhetését biztosítani. Nincsenek megalomán terveim, nem akarok az ország vagy Európa legnagyobb webáruházának tulajdonosa lenni, csak egy folyamatosan fejlődő, jó csapattal rendelkező, minden kollégának és magamnak is örömet és jó megélhetést nyújtó céget építeni. A céges és személyes vízióm rövid és egyértelmű és ez a példamutatás...


Történetem videós formában is


Mindig Többet Adni!

Elsősorban családunknak, munkatársaknak, partnereknek, vevőknek és az országnak...

Szlogenem a Mindig Többet Adni, melynek alapköveit pár éve fektettem le életcélomba. Meggyőződésem ha az embert tesszük a középpontba és nekik mindig többet akarunk adni, mindent el tudunk érni amit csak szeretnénk.

Nem vagyok dús gazdag, és nem is vágyom arra, hogy saját yachttal szeljem a tengerek habjait, de természetesen szeretnék évről évre kicsit jobban élni, jobb autót vezetni, szebb nyaralásra menni és egyre többet adni környezetemnek. Elsősorban családom és munkatársaim a legfontosabbak, de nem szeretnék megfeledkezni cégvezető barátaimról sem. Nekik szeretnék folyamatosan, Mindig Többet Adni.

Édesanyámat egyre jobban rá tudom venni arra, hogy már nem a legolcsóbb ételeket, ruhákat kell megvennie, már nem kell gyűjtenie a gyerekeinek, unokáinak. Szeretném, ha méltó módon élné meg idős éveit, szeretetben, jólétben és ezért mindent meg is teszek. Ő az akinek a legtöbbet köszönhetek, mert mindig mellettem állt, bármikor számíthattam rá. Ő az egyetlen ember akiben 100%-ig megbízhatok.

Gyermekeimet próbálom úgy nevelni, hogy ne automatikusan kapjanak meg bármit, hanem a valamit valamiért és a fokozatosság elvét alkalmazva. Szerintem egy szülő a legnagyobb amit adhat gyerekének az a lehetőség, amivel már viszont neki kell élnie. Lehetőség a fejlődésre, tanulásra, munkára, szép életre. Semmiképpen nem gondolom, hogy az elhalmozás minden földi jóval az egy jó irány lenne, ezért nem is alkalmazom.

Munkatársaimhoz való hozzáállásom talán ami szokatlan lehet, hisz őket én nem alkalmazottként, hanem szinte családtagként kezelem. Cégemet a gyermekemnek tekintem és én azt kértem tőlük nevelgessük együtt. Nálunk a szállító kollégák a legfelszereltebb, két évnél mindig fiatalabb teherautókkal járnak, hotelt fizet a cég nekik ha két napos útra mennek. A pécsi és pesti központban mindenki számára ingyenes az ásványvíz, a tea, a kávé, a forrócsoki és ezek kiegészítői. Nálunk mindenki jutalékos rendszerben dolgozik, tehát ha sok a munka több pénzt visznek ők is haza. Ebben a kérdésben az alapelv az együtt sírunk, együtt nevetünk. 2017 nálunk a képzések éve volt, hogy ne csak én fejlődjek minden téren, hanem a kollégákkal egy szemmagasságba kerüljek. Előrébb fogunk lépni a kommunikáció, a vevőszolgálat, az értékesítés, csapatépítés területén, és mindenkiben akiben vezetői ambíció van, az részt vehet vezetői képzésen is. Nem sajnálom erre sem a pénzt, hisz tudom, hogy ettől kollégáim elkötelezettebbek, hatékonyabbak, ügyesebbek lesznek a munka és az otthoni élet területén is.

Vevőinket is ezzel a gondolatvilággal szolgáljuk ki. Az onlineMárkaboltban vásárlók, sokkal többet kapnak mintha versenytársainknál vásárolnának. Egy kicsit magasabb lehet nálunk az ár, de ennek az értéknek többszörösét adjuk vissza. Ilyen például a telefonos megrendelésfelvétel, az órapontos, saját autóflottás házhoz szállítás, az öt év garancia, a saját csereprogram minden termékre, a szépség garancia stb. www.onlinemarkaboltok.hu

Korrekt E-kereskedők Közössége programunk is ez az elv köré épült. Egy olyan együttműködést dolgoztunk ki, amiben a vásárló, a keresztmarketing partner cég és mi is jól járunk. Gyakorlatilag arról van szó, hogy saját, onlinePénztárcával rendelkező vevőinket küldjük át a partner webáruházakba, teljesen ingyen. www.onlinegroup.hu

Havi rendszerességgel járok össze hozzám hasonló gondolkodású cégvezetőkkel, egy mastermind (mesterelme) csoportba, ahol egymást segítjük ötletekkel, megoldásokkal, inspirációkkal. Itt én is rengeteget kapok, de persze az a legjobb, hogy én is adhatok. Ezzel a csoporttársaim is pont ugyanígy vannak. Szinte versengünk, hogyan tudnánk túlszárnyalni egymást segítségnyújtásban. Azt vettük észre, hogy amióta összejárunk, jobban megy a cégünk, sok kérdésre gyorsabban hatékonyabban kapunk választ.

Évek óta keresem, hogy milyen területen tudnék jótékonykodni. Valaki állatbarát, van aki a szegényeket támogatja (ez mondjuk nekem is a szívügyem), de én a 2009-es önmagamhoz hasonló, megrekedt, kitörni, fejlődni vágyó vállalkozó társaimnak szeretnék segíteni, mert itt tudok a legtöbbet adni. Nem tanítani szeretnék, mert ahhoz kevés vagyok, viszont az én példámból okulva, abból merítve, ki tudnak mászni a gödörből. Ezért indítottam szemléletváltó programomat. Vízióm, hogy példátmutassak a Magyar vállalkozóknak egy etikus, magánéletben is tartalmas vállalkozói élethez.

Főként ezeken a területeken szeretnék Mindig Többet Adni az embereknek.

Ha szeretnél többet hallani korai bénázásaimról, cégem felemelkedésének első lépcsőfokairól, hallgasd meg a velem készült 2014-es riportot, melyet Wolf Gábor készített a Marketing Navigátor tagoknak ITT.  

Elkészült a második rész a 2015-2017-ig tartó időszakról is, melyben a milliárdos forgalom megugrásáról, annak megduplázásáról, a mai tudásszintem elérésének  rögös útjáról beszélek ITT

Már megnézhető ITT a harmadik rész is, mely főként a Szemléletváltóról szól.


Alapelveim

  • Már nem hazudok
  • Soha nem adok kölcsön
  • Büszkén vállalom ha hibázok
  • Szeretek jól élni
  • Csak jó embereket engedek a közelembe
  • Nem járok olyan csoportba, ahol nem válogathatom meg a tagokat
  • Mindig Többet Adni
  • Segíteni csak annak lehet aki beismeri ennek szükségét, akarja, kéri, elfogadja és áldozatot is hoz érte

Vállalkozásaim

Interjúk 

Ahol találkozhattál velem

  • Marketing Commando Navigátor cd-ken
  • Markting fesztivál 2017 "milliárdosok klubja" rendezvény színpadán
  • Trend FM-en
  • Sikeres Nők klubja rendezvényen
  • Kosárérték e-kereskedelmi magazinban
  • Exit c. könyv ajánlójában
  • Számháború c. könyv ajánlójában
  • Fóliás Juci könyv ajánlójában
  • Gál Kristóf Vállalkozófejlesztés oldalán
  • Dunántúli Naplóban
  • Bama.hu híroldalon
  • Freedom Business konferencia előadójaként
  • B2W Fesztivál színpadán
  • Haszon Magazinban
  • Nagy Agy Nap rendezvény előadójaként
  • Hellobiznisz portálon

Elismerések

  • Az év vállalkozója díj 2018 (országos)
  • Szerethető munkahely 2018 onlineMÁRKABOLT